Szubjektív listám kollázshoz

Mindegy, minek nevezzük, mixed mediának, art journalingnak vagy kollázsnak, lényeg, hogy több réteget képezünk (ragasztunk, struktúrát adunk), többféle médiummal dolgozunk. Ebbe a dologba már digitálisan beleszerettem!
Sok-sok videót megnéztem, és persze, mindegyikben más-más eszközöket és technikákat találtam, hiszen a lehetőségek száma végtelen. Kicsit riasztónak is tűnt így belevágni, pedig igazából semmi extra eszközigénye nincs, nem kell misztifikálni.
Előrebocsátom: most sem vagyok (és nehezen hiszem, hogy valaha leszek) a mixed media szakembere, csak kedvet szeretnék csinálni saját tapasztalataim elmesélésével, hiszen sok ilyen kérdés érkezik különböző fórumokon. Ha kiegészítenétek vagy cáfolnátok, csak bátran! Várom a hsz-eket.

Mivel az alkotás elsősorban élvezet, érdemes keresgélni és kipróbálni sokféle médiumot, hogy kiderüljön, melyik a kedvencünk. Ezt egyszerűbb tanfolyamon vagy workshop/klub keretében megtenni, ahol nagy választékban állnak rendelkezésre kipróbálható termékek. Nekem is sokat jelentettek Tina art journal workshopjai. Giginél, Krokinál, Nőicsizmánál is szoktak lenni ilyen lehetőségek.

Akvarellfesték, akvarellceruza, színes ceruza, akrilfesték, zsírkréta, pasztellkréta, vagy bármi más megfelel, amivel színeket lehet varázsolni, ezekből sem kell a legdrágább! Lehet összehasonlításokat is találni az egyes médiumok tulajdonságairól. Az iskolai ecsetek is megfelelők, én legjobban kézzel szeretek maszatolni. Persze a víztartályos ecset és a szivacsecset is királyság, de nem létszükséglet.
Bármilyen papír vagy füzet lehet az alap, amire dolgozunk, lényeg, hogy le kell alapozni. Ezen kívül már csak ragasztóra lesz feltétlenül szükség.

Most azokat a spéciségeket listázom, ami kell vagy nagyon tuti szerintem. Linkelem a lelőhelyeket is.


No1: gesso.
Na, itt kezdődik mindenkinek a problémája! Sokféle van, de a lényege, hogy fehér alapozó akrilfesték. Sűrű, nem csöpög. Minél sűrűbb, annál jobban fed, illetve könnyebb textúrákat kialakítani vele. Én először ilyet vettem az Office Depotban, aztán egy nagyobb kiszerelésű ilyet a Green Papírban. Mindkettő rendben van, utóbbi jobban fed. Ha elfogy, tubusos Liquitexet fogok beszerezni. Művészellátóban mindig kapható, és a kedvenc scrapbookboltjainkban is most már.
A fekete gesso is nagyon király, prímán fed. De elég drága, és ráér, én még alig használtam.
Egy jó kis cikk és videó a gesso tulajdonságairól, angoltudás nélkül is érthető.




No2: gelatos.
Eleinte akrilfestéket és akvarellceruzát használtam, de nagyon evett a fene, hogy szerezzek ilyet, főleg a színvilága és a könnyű használhatósága miatt. Olyan, mint egy rúzs, felkenhető, mint a zsírkréta és vízzel oldható, szépen összemosható. Ma épp megjelent róla egy cikk, és a fenti videóban is szépen látszik.
Ez nem egy KELL termék, viszonylag drága is, de én imádom. Krokinál és Pippinél is beszerezhető már. A Neocolor II is nagyon hasonló tulajdonságokkal bír, és olcsóbb.


A képet innen hoztam, ahol a PITT Stamper's Big Brush Pen is látszik. Ez is tuti cucc árnyékolásra, mert azonnal elkenhető, viszont vízoldhatatlanra szárad. Csak egy barnám van, de kell még szereznem ilyet (drága).

No3: distress ink, alkohol ink.
Mivel nem vagyok nagy pecsételő, később fedeztem fel magamnak a Tim Holtz tinták kiváló tulajdonságait és a sokoldalú felhasználhatóságát. Nem csak tintázni, hanem festeni is lehet ezekkel, ha egy fóliára kenjük és vizet spriccelünk rá. Szintén nem must have, de annyira gyönyörűek a színei! Most már kisebb kiszerelésben és itthon is kapható, szerencsére.
Az alkesz tintákat még épp csak kipróbáltam Gigi segítségével, nincs igazán tapasztalatom, de már itthon is beszerezhetők a PentArt media inkek.

No4: mini mister.
Vizet spriccelni bármilyen filléres, vagy kiürült cuccból lehet. Aki ad magára, azért van ilyenje :), pláne, hogy mistet lehet benne keverni (én nem szoktam).

No5: mistek.
Ha már itt tartunk, lehet ilyen eszközzel is spriccelni. Nekem van, de nem vagyok tőle elájulva. Ennyiből 3-4 kedvenc színű mistet meg lehet venni, nekem a Dylusions a kedvencem, de drága, és lehet nélküle élni. A gyöngyház permet nem ad igazi színt, csak csillogást!

No4: multimedium matte, ModPodge
Dekupázsragasztóval indítottam én is, az is tökéletesen megfelel. Kicsit sűrűbb, takonyszerűbb (bocs) a multimedium matte (létezik glossy is, azt kevésbé használom), a ModPodge a leghígabb. Mindegyik szuper, kérdés, mennyire vagyunk sznobok (én közepesen :)). Nekem legjobban a multi medium matte jön be, de ez abszolút egyéni. Fotó transzferálásra is alkalmasak.

No5: stencilek.
KELL. Minél több. :) De mindenféle, a háztartásban fellelhető lyuggatott dolog, háló, sablon megfelel. Az alapkészletet itt szereztem be, a kedvencem a 15x15-ös méretű DCWV itt is kapható.

No6: pecsétek.
Az mindenkinek van otthon. :) Remek magyar nyelvűek itt. Jó, ha van StazOn tintapárna, legalább egy fekete, mert ez alkoholos, mindenféle felületen fog. A betűnyomda remekség, de számítógéppel vagy írógéppel is készíthetünk feliratokat. És Dymo-val is!

No7: struktúranyag.
Struktúrpaszta, gélpaszta, de a gesso is megfel. Stencilezéshez használjuk főleg. A PentArtnak eszméletlen széles választéka van 3D pasztákból, eszetekbe ne jusson külföldit venni! Ámbár néha a német láncokban is lehet jót kapni akciósan. A kenegetéséhez lehet spéci festőkést venni, de a műanyag kés, fa spatula is elégséges.

No8: markerek.
Filc, tűfilc - bármilyen. Eléggé gyilkoljuk a hegyét a kontúrozáskor, szóval nem kell a legdrágább, de legyen alkoholos, fekete és fehér. Aki többet ír az oldalaira, mint én, annak vastagabb és vékonyabb is kell, esetleg több színben is.
A distress marker szintén luxuscikk, persze, hogy imádom! Árnyékoláshoz kiváló, szép pasztell színei vannak és húzós ára (Tim Holtz). Ide sorolandó a korábban említett Stamper's Big Brush Pen is, bár az még pecsételésre is használható.

Most rengeteg dolgot felsoroltam, de ez csak lehetőség, nem kell az induláshoz. Elég valamilyen papír, ragasztó és színes vagy festék, filctoll, ami háztartásban van.
A kollázshoz (amennyiben fotót nem használunk), nem szükséges savmentes termékeket használni. Bátran nyúljunk bármihez, ami otthon van (papír, magazin, fém, fa, zsineg stb.) vagy gyűjthető (termések, levelek, száraz virágok).
Remekül használhatóak a színes printek különböző digikészletekből. Kezdetben szinte csak ezekkel készítettem hibrid alkotásokat. Sokkal könnyebb elindulni kedvenc dizájnerünk elemeivel, papírjaival. Magazinokból is vághatunk ki bármit, aminek a témája megragad.
Aki hagyományos scrapbookos, scrapbookpapírokat is használhat, de külön nem szükséges beszerezni. (Szintén használható minden hagymás díszítőelem is.) Természetesen a szalvéta is kiváló, vagy a nyomott pauszpapír.
Ha kihagytam valami fontosat, szóljatok!

Megjegyzések

Ányi üzenete…
Hú, micsoda szuper összefoglaló, nagyon köszi! Mág fogok jönni olvasgatni, mert az itt leírtak felét sem ismerem, pláne nem használtam, de nagyon tetszenek! Kösz a részletes leírást!
Gólya üzenete…
Magazinba illo osszefoglalo! Koszi!!!
Unknown üzenete…
Profi! Köszönöm! Részletesen, és többször áttanulmányozom majd!
Secima üzenete…
Ez olyan jó! El is mentettem magamnak. Köszi!!!!!