2010. január 31., vasárnap

Februári dínók

Megint beleszerettem egy aranyos készletbe, amit ráadásul fillérekért lehet megszerezni és fribi is van hozzá! Mi mást csináltam volna belőle, mint háttérképet?! Váltogathatja a havassal, aki melegebb színekre vágyik! :)

Egy kis szeretet

Dani új készlete, a Love You gyönyörű, és már kapható a ScrapbookBytes-nál. A wordartok pedig szokás szerint ajándékba, Dani blogjáról.

2010. január 28., csütörtök

Itt élek

Nem mindig szeretem, de az együttest és a számot igen.

Pannonia Allstars Ska Orchestra - Budapest

Gazdaságos

De nem áruházlánc! :D A My Life and Scrap boltban minden csütörtökön kétdolláros akció van, sok készletet lehet ennyiért vagy még olcsóbban megszerezni. Az én ajánlatom mára:

2010. január 27., szerda

Februári cuki

Ne haragudjatok, hogy még februárra is havas háttérképet csináltam, de nem tudtam ellenállni ennek a készletnek, azonnal meg kellett szereznem! Igen, még vásárolok készleteket. :) Muszáj volt ebből készíteni a desktopot, ugye megértitek?! :) Szokás szerint magyar és angol naptárt is csomagoltam.

2010. január 25., hétfő

Happy Bird Day!

Ma egy éve indítottam ezt a blogot. Most mondhatnám, hogy ki hitte volna, de én azért nem vagyok meglepve, hogy még mindig íródik. Azért 271 bejegyzést nem gondoltam volna, és 25.884 a számláló állása, amit pláne nem. Köszönöm nektek, akik idejártok, akik miatt érdemes irkálni és kreatívkodni!

2010. január 24., vasárnap

Kisakkoztam!

Irtó nagy örömmel tölt el, hogy tetszett nektek az add-on, és ilyen sokan játszottatok velem! Michelle két alkotását nem számolva (aki közben CT-tag lett nálam) 14 oldal érkezett tőletek, köszönöm szépen!
És a szerencsés nyertes: MERIKA!
Úgy döntöttem, hogy szubjektív alapon is választok egy alkotást. Nagyon nehéz dolgom volt, mert egyik szebb, mint a másik! Akit az ötletes megoldásáért, fiatalos, friss layoutjáért díjazni szeretnék, az nem más, mint RUBIN!
Gratulálok mindkettőtöknek, és a linket küldöm a SB.hu fórumán keresztül.

Akinek nem kedvezett most a szerencse, potom áron még egy hétig felcsípheti a MLAS boltban.

Álomcsapatunk időközben 3 új taggal bővült, és egyben nemzetközivéhéhé lettünk! Ismerkedjetek meg az új CT-tagok alkotásaival is!

AnikA
Dalis
Michelle
Ányi
LaceE
Osli

2010. január 23., szombat

Titkos búvóhely

Megjelent Dani új készlete, a Mel's Secret Hideaway. Eléggé el nem ítélhető módon nem csináltam vele még wordartot sem, de a többiek szerencsére kitettek magukért! 2,50-ért akciós most, érdemes megvenni!

2010. január 22., péntek

Kultúra, csönd, színház

Január 22-én a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük. Ma lenne 67 éves Cseh Tamás. Országszerte megemlékezéseket, koncerteket tartanak az emlékére. Egy kis csöndet hoztam tőle:

Cseh Tamás - Csönded vagyok



Tegnap színházban voltunk a lányokkal. A Vígben láttuk a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc darabot, Marton László rendezésében. Molnár Ferenc kedvenc háziszerzőm, olvastam is a legtöbb darabját, ez most látom negyedszer (15 éven belül, különböző szereposztásban), és megint nem okozott csalódást. Pedig a poénokat már ismerem.

Részletes kritika itt, minden szavával egyetértek. Kicsit aggódtam, hogy milyen lesz megint új felfogásban és színészekkel látni, de nem okozott csalódást sem Benedek Miklós, sem a többi művész. Lukács Sándortól meg egyenesen el voltam ájulva, ahogy ismét és zseniálisan alakítja önmaga karikatúráját. Tuti darab, tuti előadás remek díszletekkel, nézzétek meg.

2010. január 20., szerda

Játék és szerelem

Közeleg a Valentin Nap, amit én nem igazán kedvelek, de hát nem is vagyok célcsoportja. Nem is értem, hogy lett ez a készlet olyan, amilyen, egész másnak indult! :) Kinek van kedve játszani? :) Akinek igen, töltse le az add-ont, alkosson vele valamit szombat éjfélig (január 23.), töltse fel egy galériába és hagyjon itt üzenetet róla. A játékosok közül vasárnap kisorsolom a nyertest.


A nyeremény pedig a készlet maga!

2010. január 19., kedd

Szabad a vásár

Szomorúan hoztam meg ezt a döntést, mert Wendy az elsők között látta meg bennem a designert, és hívott a boltjába árulni. Neki köszönhetem, hogy a boltnyitás miatt felgyorsultam a készletkészítésben, és kipróbálhattam magam egy webshopban. Be kellett azonban látnom, hogy két bolt nem több, mint egy, hiszen mióta a MLAS-ban is árulok, a DS3 boltban szinte semmi sem fogy. Igaz, próbálkozhatnék különböző árukészlettel, de az még nekem nem megy, így január végén "becsukom a boltot" itt, és csak a MLAS polcaira pakolgatok tovább.

Ez jó hír viszont azoknak, akik véletlenül lemaradtak valamilyen akcióról, vagy a régebbi készleteimre áhítoznak, amelyek nem voltak akciósak. Szóval szabad a vásár január végéig, minden féláron van itt!

2010. január 17., vasárnap

Jungle friends

Csont nélkül átment a minőségellenőrzésen, és már kapható is, szokás szerint egy hétig féláron a Jungle Friends készletem! Állatbarátoknak kötelező! Amerikaifoci-rajongók is találnak benne ezt-azt! :) Vidám színek, aranyos állatok, jó kis feliratok!

CT-oldalak:
LaceE
ÁnyiOsli
Sajátok:
Még mindig kíváncsi lennék, mi volt az eredeti címe! Nem ugrik be semmi? Pedig a wordartok sokat segítenek és gugli mindannyiunk jó barátja. :) Akinek tippje van, most már csak az angol blogon tudom elfogadni hozzászólásban! Senki sem akarja megnyerni??!!

2010. január 16., szombat

Forog a film

Na, az ilyen mémeket imádom! Oslitól kaptam a labdát, hogy milyen filmeket szeretek? Persze, hogy képtelenség felsorolni ötöt, csak kedvenc rendezőből több van! Azért valamilyen alapon mindig lehet ötös listát csinálni (ld. Pop, csajok, satöbbi), bár tavaly összesen nem láttam 5 filmet moziban szerintem. :( Ilyenkor jól jön, ha az ember nem ma kezdte pályát!:) A listát megjelenési sorrendben állítottam fel, és csupa olyan filmet tartalmaz, amit legalább tízszer láttam, bármikor képes vagyok újranézni, és ezt meg is teszem, ha megy a tévében, és gyakorlatilag kívülről tudom idézni.

1. Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany’s, 1961)
2. A tanú (Bacsó Péter, 1969)
3. Annie Hall (Woody Allen, 1977)
4. Picasso kalandjai (Picassos äventyr, 1978)
5. Micsoda nő! (Pretty Woman, 1990)

Versenyen kívül:
Kedvenc kultfilmek: Pulp Fiction, Matrix 1., Fargo, Ötödik elem, Ember a Holdon, Remény rabjai, Blöff, Psicho, Brian élete, Kontroll, Üvegtigris

Kedvenc romantikus filmek: Amélie csodálatos élete, Notting Hill, Büszkeség és balítélet, Pop, csajok, satöbbi, Ollókezű Edward, Majdnem híres

Kedvenc rendezők: Federico Fellini, Pedro Almodóvar, Quentin Tarantino, Woody Allen, Tim Burton, Milos Foreman, Alfred Hitchcock, Coen testvérek

Kedvenc sorozatok: Scrubs (Dokik), The Flight of the Conchords (Slágermájerek), Office, Mad Men, Nip/Tuck (Kés/alatt), Bones (Dr. Csont), CSI (mindenféle Helyszínelők)

Kedvenc filmzeném a Notting Hillből:
Bill Withers - Ain't No Sunshine


És akik filmjeire kíváncsi vagyok: Sabee, Beszteri, Janka

Brrr, de hideg van!

Mondom, hogy jövök Dani újdonságaival: átcuccolt a ScrapbookBytes boltba, ahol most nyitási akcióban féláron, kettő ötvenért csíphetitek el számos készletét! Az ESS-en viszont zárási akció van, mindene 1 dollár!

images are linked!

Van neki új is, én imádom, téli szépség: Brrr. Nagyon király betűkészlet is van benne. Mutatom, meg az oldalamat is.

Kit: Danimoy Designs - Brrr

Szerencsére megmaradt az ingyen wordartcsomag itt is! Kettőt csináltam bele. :)


Már láttátok, de mutatom itt is egy régebbi készletből alkotott szösszenetemet Bea kislányaival.

Kit: Danimoy Designs - Apple Orchard

2010. január 14., csütörtök

Kicsi lány

Hosszú téli szünet után Keley is visszatért, egyelőre csak egy fillérekbe kerülő finom, kislányos készlettel, a Little Girl-el a Scrap Team boltban. Először aggódtam, hogy mit fogok ennyi rózsaszínnel kezdeni, de aztán ismét találtam Annamariról egy csodás képet, és az segített. :) Ezeket a remek fotókat nem én csinálom ám, hanem az apuka (aki - nem mellesleg - bútortervező), de szerencsére nemrég kaptam egy zsákkal.

Kit: Keley Domingues – Little Girl
Template: Ancsika 17
Wordart: Chriscrap
Related Posts with Thumbnails