2011. december 31., szombat

Összegzés és kívánás

Asszem, még értékelek egyet. Nekem ez az év egyáltalán nem volt rossz, sőt, az elmúltnál sok szempontból jobban sikerült. Egy fontos dologban - sajnos - nem sikerült előrehaladnom és eredményt elérnem, de ez nem rajtam múlt. Ellenben elkezdtük a lakásfelújítást és egy új autóval is gyarapodtam. :) Kaptam új munkákat, így több cikket írtam és előadásokat tartottam.

Scrapbookilag egyértelműen pozitív a mérleg, bár kettőre redukáltam a CT-im számát, így valamivel kevesebb oldalt csináltam, mint tavaly, de még így is 200 fölötti a szám. Ebből kb. 60 készült a karavános kihívásra, másik 60 egyéb kihívásokra, de családi és saját készlettel készült oldalam is volt számos. Havi kihívást vezettem a SBE-n ATC-k készítésére, ehhez minden hónapban csináltam freebie-t, ugyanúgy a hírlevélbe is a legtöbb hónapban, és a desktopok sem maradtak el. Elindítottam a hírlevelemet, felélesztettem a FB oldalamat (utóbbival nem vagyok elégedett). Vendégeskedtem 4 hónapot a 7th Heaven boltban, ide 5 készletet és 3 egyéb dolgot gyártottam. A SBE-re idén 21 nagy készletet, 3 minit és 2 kollab készletet csináltam Saxonnal. Elindítottam az ATC sorozatot, ehhez 16 csomagocska készült.
Életemben először kreatív ajándékokat készítettem, persze csak digitálisan. Ötféle fotókönyv (8 példány), háromféle álló naptár (7 pld), egyféle konyhai és egyféle asztali naptár (2 pld) készült CEWE módra, kétféle fekvő naptárt pedig saját magam printeltem. Nagy siker volt mindegyik! :) A fotókönyvekbe és a naptárakra is kész oldalak kerültek.

Számos kulturális eseményen vettünk részt, színház, koncert, opera volt minden mennyiségben. Egyedül moziba nem járunk, nem is tudom, voltam-e idén (az Eredet idei film? akkor igen). De egy Audrey Tautout biztos láttam. :) Azért tévén és neten nyomom a sorozatokat a torkomon lefele.
Nagy áttörés, hogy többet olvastam szépirodalmat, mint az elmúlt két évben összesen (12 könyv, közel 4000 oldal), de ez is nagyon messze elmarad attól, amennyit kellene.
Több blogbejegyzést is írtam, mint tavaly, szinte minden napra jutott egy. Nosztalgiáztam a hetvenes és nyolcvanas éveken, és rengeteg zenével terheltem olvasóimat. Jöjjön még három, különösen a gépnek legyen halleluja.

Quimby - Halleluja


A kutya vacsorája - Még egy tánc


Biorobot - Csipogó


Az év legnagyobb színházi élménye: Varázsfuvola Nyíregyházán és Rómeó és Júlia a Vígszínházban
Az év színházi cikije: Aranycsapat Nyíregyházán
Az év komolyzenei koncertje: Fesztiválzenekar a MÜPÁ-ban (de szinte minden nagyon nívós volt)
Az év popkoncertje: Gogol Bordello a Szigeten
Az év zenei csalódása: Nouvelle Vague Nadeah nélkül
Az év meglepetés zenekara: számomra a Dream Theater és a Kerekes Band
Az év könyvélménye: Kazuo Ishiguro - Ne engedj el
Az év felfedezése: még mindig szeretem a funkyt! :)

Bőven elég voltam mára, és erre az évre! Boldog Újévet mindenkinek!

Tangie Baxter - Quickity Split n Print Vol 1
Tangie/Rebecca McMeen - Steampunk Maritime freebie
Fonts: Violation, Sketchy, Cast Iron

Itt a vége

Elkészültem a két utolsó hét oldalával az Art Journal karavánra, és ezzel véget is ér ez a csodálatos, kreatív utazás. Azaz, egy fenét! Már megvettem a jegyem a jövő évire, ahol a térképeket is magunk rajzoljuk! Szóval, kezdődik elölről. :)



A múlt heti ENCOURAGE/bátorít és az e heti LOVE oldalam egyaránt arról szól, mennyire élveztem.

Tangie-DeCrow - Darkroom
Font: Pea Colton

Tangie Baxter - Journey '11

Januári háttér

Hát elérkezett az év utolsó napja. Leárazások mindkét boltban!
A Scrapbook Elementsen vásárlóértékelő akció (40%-os), január 2-áig.

A 7th Heavenen csukom a boltot január 15-én, és egyes termékek egyáltalán nem lesznek utána, szóval utsó lehetőség 20-60% engedménnyel!

Jövök az obligát háttérrel, legalább ezen legyen hó.



2011. december 30., péntek

Pszichedelikus

Kizárt, hogy valakit érdekeljen, de már utánaástam, hát leírom, legyen meg. Azért áskálódtam, mert tegnap láttuk a KOGART-ban a San Franciscótól Woodstockig (Golden Age of American Rock Posters 1965-1971) plakátkiállítást. Ez azért már nekem is történelem, éltem ugyan, de a zenék csak jóval később szűrődtek be hozzánk. Ez az a korszak, amiről Eric Cartman és másodszülöttem csak annyit tud mondani megvetően: hülye hippyk!



Pszichedelikus: Olyan képzelgéseket kiváltó termék, amely eltorzítja az érzéki észleleteket és érzéseket, vagy megváltoztatja a tudatosság állapotát.
Pszichedelikumok: LSD, marihuana, meszkalin.

Psychedelic pop.
The Bee Gees - To Love Somebody (1967)


Psychedelic folk.
Jefferson Airplane - Volunteers (Live at Woodstock 1969)


Psychedelic soul.
The Temptations - Cloud Nine


Psychedelic rock.
The Beatles - Lucy in the Sky with Diamonds (vagyis LSD)


Santana - Woodstock 1969 - Soul Sacrifice


És ami lett belőle: progresszív rock! Lehet nem szeretni, de szerintem zseniális és tökéletes.

King Crimson - In the Court of the Crimson King
(1969, még Greg Lake itt énekelt)


King Crimson - Epitaph


Pszichedelikus művészet.
„A különféle pszichedelikus hatások következetes alkalmazása a 60-as években kialakuló underground kultúrák talán legfontosabb jellegzetessége. A pszichedelikus jelző gyakorlatilag mindenre vonatkozhat, ami a tudat "kitágulásával" kapcsolatos, ezt az élményt rekonstruálja vagy próbálja kiváltani, illetve fokozni. Mindenekelőtt a kábítószerek keltenek ilyen élményt: fantasztikus víziók és hallucinációk mellett a külvilág érzékelésének és megismerésének felfokozott módját, az én, sőt a tudatalatti felszabadítását, és a világmindenséggel együtt lüktetés megnyugtató tudatát. A pszichedelikus hatások első számú médiuma a fényeffektusokkal kísért koncert, de pszichedelikus lehet egy ruha, egy plakát, egy könyvillusztráció, egy kifestett autó vagy egy misztikus látomás is." (Sebők Zoltán)

„Ha a pszichedelizmus stílus, akkor jellemzője a legeklektikusabb eklektika. Képes annyira távol eső stíluselemeket, grafikai „patterneket” elegyíteni, mint egy középkori miniatúra, egy indián tolldísz és egy Lichtenstein-modorban rajzolt fagylaltos tölcsér. Ugyanakkor a legfantasztikusabb formakavalkádról is egyetlen pillantással eldönthető, hogy pszichedelikus-e vagy sem.
Hogyan történt a szecesszió pszichedelikus újjászületése? Az iskolapélda Wes Wilson. Wilson a San Franciscó-i Fillmore Auditorium számára tervezett plakátokat, ahol Bill Graham a 60-as évek közepén életre hívta a „pszichedelikus fény-show” műfaját. „Összművészeti” igényében maga a vállalkozás is hasonlít a szecesszióra: a Byrds, a Jefferson Airplane, a Grateful Dead, a Quicksilver Messenger vagy Country Joe zenéjét a táncolókra és a falakra vetített lüktető fények, egymásba folyó színek és képek orgiája kísérte, tehát a show minden érzékszervet egyszerre célba vett. Wilson plakátjai alig különböztethetők meg szecessziós elődeiktől, a betűk például azonosak azzal a típussal, amit Alfred Roller a Ver Sacrum plakátján fölhasznált."
Ezennel abbahagyom a kivonatolást, részletesen olvasható Beke László elemzése itt.

Számomra - míg a pop-arttal egyértelműen rokonítottam ezt a stílust - a szecessziós vonal abszolút megdöbbentő volt. Azt sem tudtam, hogy a 60-as években feltámadó szecesszió vagy Jugendstil volt századunk első igazi nosztalgikus áramlata. Szóval most már legalább másodjára nosztalgiázunk ezen. Nagyon inspiráló volt ez a plakátkiállítás, és örültem a rengeteg - főleg fiatal - látogatónak, aki ott nyüzsgött.

Még egy tánc Zoránnal

Egyszerűen elképesztő, hogy Zorán 69 éves! Tökéletes koncertet adott tegnap, minden szempontból. A hangja, a zenészei, a látvány, a felépítés, a hangosítás: vérprofi, nem tudok mást mondani, imádtuk.
Pár éve elhatároztuk, hogy nem megyünk többet az Arénába: túl messze van a színpad, szinte sose teltházas, lelombozóak a letakart szektorok, "nem jön át", és még eszement drága is. Feri azt is megfogadta, hogy nem néz öreg rockert már sehol, inkább a "szépre emlékezik csak", a búcsúkoncerteket is rendre kihagyjuk. Zoránon utoljára 1997-ben voltunk a (később leégett) BS-ben. Akkor még inkább egy szál gitárral varázsolt el Sztevanovity. A mostani lemezbemutatóra eszünkben sem volt elmenni, nagy mázli, hogy Kati elhívott minket!
A teltházas Arénak valami speciális varázsa van, ez egy (Eraszt Petrovics Fandorin után szabadon.) Zoránt mindig is szerettük, ez kettő. Abszolút hiteles, önazonos ma is, ez három. Kiváló zenészekkel veszi körül magát, ez négy. Új dalai vannak, nem a múltból él, ez öt. Van több is, de mit magyarázgassam?
A új lemez, a Körtánc (Kóló) kellemes, érdekes is, hiszen Zorán eddig sosem nyúlt vissza szerb gyökereihez. A vendégek: teljes (40 éves!) LGT, Ruzsa Magdi, Jávori Fegya emelték az est fényét, bár Magdolna új arculata és stílusa annyira nekem nem jön be, és a Miénk itt a tér átdolgozása talán nem kellett volna, hiszen - maximális riszpekt mellett! - már nem az övék, és nem is a mi korosztályunké, hanem a gyerekeinké. Volt viszont popfesztivál, ami jólesett.

Zorán & Presser - Valaki mondja meg


Meg a régi számok is voltak (nem sok, de azért énekeltünk, na-nanana).

Zorán - A szerelemnek múlnia kell


Egy megható, amit nem ismertem.

Zorán - Üres bölcsőt ringat a Hold fénye


És az új lemezről.

Zorán - Kóló [2011]


Vette a kamera, biztos hamarosan leadja a TV. Klassz este volt, az év méltó zenei lezárása. Kicsit fura volt a körülöttünk ülő nyugdíjasklub (bocsesz!), de csak a hajóhoz képest. :)

2011. december 28., szerda

Megint Hévíz

Sógornőméknek van üdülési joguk a Hévíz részét képező Dobogómajorban, ráadásul az év utolsó hetére, így elég kézenfekvő, hogy megint ott töltöttük a karácsonyt. Azért nem vittük túlzásba, már Pestről pötyögöm e sorokat. Persze jó volt ám! :) Mai fotókkal, meglepő módon összemosás nélkül és templéttel készítettem oldalt Paula új készletével. Tőlem minimál, de így esett most jól. A Celebrate Good Times kapható a Catscrapen.

Paula Kesselring - Celebrate Good Times
Template: Lindsay Jane #85
Fonts: East Market, Vaguely Repulsive

Kis funkyt hozzá muszáj! :)

2011. december 23., péntek

Ünnepélyesen

Becsomagoltam az ajándékokat. Kicsit izgulok, hogy a kreativitásom milyen fogadtatásra talál, mert most olyan kevéskének tűnik minden. Szerencsére nemigen jártam plázában, így az elcsépelt ünnepi slágerek elkerültek.
Azért van néhány klasszikus, amit én is szeretek. Emlékezzünk a legnagyobb tehetségekre.

Frank Sinatra & Bing Crosby - Jingle bells


Queen - Thank God it's Christmas


Jackson 5 - Santa Claus is Coming to Town


Amy Winehouse - I Saw Mummy Kissing Santa Claus


Ámdebár legjobban azért e funkyt bírom!

The Jive Turkeys - Get Down Santa


Electric Jungle - Funky Funky Christmas


És nem én lennék, ha ezen nem röhögném betegre magam:

Ki-ki kedve szerint válasszon! Boldog Ünnepeket minden barátomnak, olvasómnak! :)

2011. december 22., csütörtök

Halleluja!

Elkészült a vécénk! :) Januárig élvezhetjük a kopácsolás- és pormentes napokat. Egy nagyon pici fürdőszobánk van, aminek durván vizesedik és penészedik a fala, meg egy aránylag nagy vécénk. Mivel a fürdő szétverését nem lehet halogatni tovább, és a fiúk ragaszkodnak a kádhoz, a mosógépnek mennie kellett a vécébe, így azt is át kellett teljesen alakítani. Mindkét helyiségben van egy ronda nagy strang, ahol mennek a csövek. 14 éve csináltattuk meg a terveim alapján szekrény és szekrénynek látszó tárgy takarásával (mivel ott a vízóra és a potenciális szerelések miatt sem lehet leburkolni).
Most a wc takaróelemeket kapott (az egyik karika mögött van a vízóra), a szekrényeket máshogy helyeztük el, és a szennyestartónak is helyet kellett csinálni. A másik karika a szennyesbedobó. Alapvetően Ildi barátnőm tervezte, de én is adtam ötleteket hozzá (a fiúk meg elvettek belőle :)). A csempe és burkolat kiválasztása után jött a retró koncepcijó. Egy kisebb mosdó mellett elfért a mosógép a strang szűkítése után. Lett még álmennyezet spotlámpával, így a rusnya csövek is el vannak takarva. Nem tudom, mi látszik belőle, de ilyen volt:

- ilyen lett:
Van oldal is róla, naná. :)

RD by me: Circus Maximus, ATCs Random Letters, Words, Titles
Font: Birch Std.

2011. december 21., szerda

Fagyos és északi

Utolsó készletem erre az évre, és utolsó a 7th Heaven boltban is. Szép hónapokat töltöttem itt a vendégeskedéssel, de jövőre új terveim vannak, és - úgy tűnik - lehetőségem is! :)
A Nordic Frost kit tele van cuki állatokkal, fagyos eleganciájú papírokkal és jeges elemekkel, mindenféle stílusban remekül használható. Kapható a 7th Heaven boltban, most akciósan, de ki tudja, meddig? :)



Kicsit év vége van, úgyhogy cétékéim kifáradtak, de még biztos kapok hasonlóan gyönyörű oldalakat a többiektől is majd. :) Secima tündéri ajándékát is bevettem a mutogatásba, nézzétek:


Hamarosan jövök háttérképekkel!

2011. december 20., kedd

Rabindranath Tagore

Nem tehetek róla, a nagy hindu költőről mindig ez a kabarétréfa jut az eszembe (eredetileg Kazal Lászlóval láttam, de öreg vagyok má!).



Be is teszek egy Kazalt, valami zseniálisan pörgette a nyelvét, repperek sírva kérhetik a receptek! Hátha valaki el akarja énekelni este a csemetéjének. :)



Szóval Tagorének szép versei mellett remek aforizmái is vannak, s mivel a SHELTER (menedék, védelem) a "múlthetiszó" a karavánban, választottam is egyet. Hevenyészett fordításban: ne menedékért fohászkodjunk a veszélyekkel szemben, hanem azért, hogy félelem nélkül szembe merjünk nézni ezekkel.

Tangie Baxter/Rebecca McMeen - Steampunk Laboratory,
Impossible Things

Tangie Baxter - Hand Cut Collage Fodder 2: Houses
Rebecca McMeen - Acantha
Font: Birch Std

2011. december 18., vasárnap

Karácsonyi tatu

Meglepő minit hoztam ma. Idén december 20-ától 28-áig tart a Hanukka. S hogy miért készítettem ebből az alkalomból készletet? Mert a Fények Ünnepe szerintem gyönyörű, ahogy a többi zsidó ünnep, hagyomány is. Mert utálom a kirekesztést, és amilyen szelek mostanában fujdogálnak, ez elég gyakran eszembe jut. Mert férjem édesapjának rokonai Izraelben élnek, és szerettem volna egy képeslapot készíteni. Hátha közöttetek is van ilyen.
Szóval: régen éltek a Makkabeusok... :)
A Hanukkah mini 6 papírt és 20 elemet rejt, kapható akciósan a Scrapbook Elements boltban hétfő éjfélig.

Beedee és Millu csodás oldalt készített:

Íme a képeslapom, amit a következő hírlevélből nagy felbontásban le is lehet tölteni.


2011. december 17., szombat

Nagyon békés

... szoktuk mondani a csúnya csecsemőre (már amennyiben van olyan).:D Mondhatjuk az oldalamra is nyugodtan, ennél többre most nem telt, elég eccerű lett. Sarah karácsonyi készlete, a Quiet Magic kapható a Digiridoo-n.

Sarah Barber Design - Quiet Magic

Most jön a zene, aminek semmi köze sincs a fentiekhez, csak új kedvencem van: rácsodálkoztam a progresszív metál jeles képviselőjére, a Dream Theaterre. Legalább valami jó is legyen ebben a bejegyzésben. :)

Dream Theater - Breaking All Illusions

2011. december 15., csütörtök

Még egy kis karácsony

Több készletet nem, de egy klasszikus színű vintage freebie minit Retro Christmas néven azért készítettem a Scrapbook Elements hírlevelébe. Mostantól ez pdf formátumban nem létezik, tehát muszáj lesz feliratkoznia, aki szeret informálódni és ajándékokat kapni.


Más ajándékok is letölthetők a hírlevélből, és sok szeretettel gratulálok Secimának, akinek kiemelték itt az oldalát vagyis ATC kártyáját! :) Él a kihívás, gyertek!

Helyzetjelentés: csempe a falon, holnap már padlólap is lesz. Fotókat csak a végén mutatok! Remélem, nem járunk úgy, mint Tom Hanksék, a villanyszerelés már tegnap megvolt. (Meg is rongálódott az előszoba.) Imádom ezt a filmet! :)


2011. december 12., hétfő

Rombolás és alkotás

Ma egész nap romboltak nálunk, vagyis a Harkály Kft. kopácsolta le a csempéket (csak én hívom őket így). Ellensúlyozásképpen egész nap alkottam, kellett egy kis "idegnyugtató felhőjáték" a zajban. Amúgy sem tudtam mit csinálni, csak a végén takarítani. Paulának annyi remek cucca van, a jelvénycsomagból mindjárt négy is, ezekkel már régóta akartam valamit kezdeni, most jött az ötlet is. Íme a hűtőm:

Paula Kesselring: Locked Backgrounds,
Flair Box #1, #2, #3, #4, Reflective Plate Alpha

Font: VT Portable Remington

Ez a remek retró zenés cucc, a Speech még nem kapható, majd csak 15-étől, de szerintem azért mutathatom. A hetvenes években Csöpi barátnőmmel Tatán töltöttünk pár hetet nyaranta a nagymamájánál. Az ő unokatesója volt Atti, a barátja Tamás. Szerelem nem lett a dologból, de jó haverok voltunk és kb. egyidősek. Vagy strandoltunk vagy zenét hallgattunk, progrockot, főleg Emersont (Brain Salad Surgery), Pink Floydot (Dark Side of the Moon). Attikának remek szalagos magnója volt (Tesla), rengeteg minőségi felvétele és kvázi hangszigetelt szobája, szóval sejthetitek. Kordokumentumot láttok. :)

Paula Kesselring: Speech elements, Summer Garden papers
Font: Shagadelic, Pea Colton

Nem tudom, ki fogja szeretni, én minden esetre még mindig imádom őket.

ELP - Brain Salad Surgery


Pink Floyd - Dark Side of the Moon

Varázslat és zene Nyíregyházán

Nem titok, hogy imádom Mozartot, a Varázsfuvola külön kedvencem, szinte kívülről tudom annak ellenére, hogy összesen ha kétszer láttam Operában, abból is az első még gyerekkori élmény az Erkel Színházban, délelőtti matiné előadáson. Mégse tudta elvenni a kedvem, sőt. Szerencsére zeneirodalomból "tanultuk" is, és sokat hallgattam lemezről.
Örömmel hallottuk, hogy Tasnádi Csaba Varázsfuvolát rendezett Nyíregyházán, és kaptunk is az alkalmon, hogy lemenjünk szombaton öten, Katiékkal és Ildivel. Igazán megérte, parádés volt! (Képre kattintva jön több.) Még a véresszájú Fáy Miklós is megdicsérte, neki elhihetitek.

A Móricz színháznak nincs operatársulata természetesen, így a zene Solti György vezényelte Bécsi Filharmonikusok felvételről ment, német nyelven. Több róla itt.



A műsorfüzetben és a felvonások előtti vetítésen is el lehetett olvasni a sztorit. A színészek a szövegeket mondták és táncoltak. De milyen remekül! Ladányi Andrea-féle koreográfia párosult Lakatos Márk eszement ruháival, remek háttérvetítéssel. Pamina, Papageno és Monostatos volt a kedvenc. Úgy volt zseniális, ahogy volt, le a kalappal, imádtuk! Aztán a szokásos baráti csevely a rendezővel a színházi büfében, utána meg börcögés a szállodában. Külön öröm, hogy a naptáraim sikert arattak! :) Vasárnap délelőtt jöttünk haza.

2011. december 11., vasárnap

Krézi lédi

Kétszer is megnéztem: múlt vasárnap írtam utoljára???! Ilyen még talán nem is volt a blog - közel 3 éves - történetében. Van ennek oka: hétfőn szétverik a vécénket és majd januárban a fürdőszobánkat is. Utóbbinak az egyik fala ugyanis veszettül penészedik a gardrób felé, ezt már két éve próbáltuk megoldani, de nem sikerült túl jól. A felújítás sosem egy öröm, télvíz idején pláne, de szerencsére van segítségem Ildi barátnőm személyében, aki lakberendező. Így nem egyedül kellett döntenem egy csomó dologban, de a fiúkon átverni az elképzeléseimet sem könnyű. Mire sikerült, és megnéztük az árakat, kiderült, hogy lehet helyenként koncepciót váltani. Szóval a héten rohangáltam, szervezkedtem, megrendeltem, és próbáltam egy kicsit előre dolgozni, mert egy napig szerintem áram sem lesz. Azért nem sajnáltatom magam, mert szuper lesz az egész, és állítólag gyorsan is fognak dolgozni. Úgy legyen!
Nem sok időm maradt a saját kihívásomra a Cewén, de a kréziséget azért tudtam produkálni. :) Szerintem mindegyikünk élete elég káoszos, és szép női feladat ebből kihozni a legjobbat, és rendet teremteni.

Southern Creek Designs - Witching Hour
Fiddlette - Steampunk Sue & Lulu Too
Font: Pea Colton

Épp ehhez ne lenne zene? :)

Karácsony pasztell színekben

Megérkezett a Winter Wishes, vagyis a saját idei karácsonyi készletem a Scrapbook Elements boltba! Téli készletnek indult, aztán mégis előbújtak a dekorációk, égősorok és izzósorok, fenyőágak. Valahol - úgy látszik - én is igénylem a karácsonyi készülődést, még ha a külsőségek nálunk itthon nem is jellemzőek (ajándékozás azért van, naná).


A lányok megint gyönyörűségeket alkottak a témában, csupa ihletett alkotás született, nicsak:


Az én oldalamat már láttátok, viszont csináltam a készlethez egy kis freebie csomagot, amelyhez csak a hírlevél feliratkozói juthatnak hozzá:


Borit az izzósorokkal muszáj vagyok ismét előkeresni:

2011. december 4., vasárnap

Alternatív fenyőfák

Annyi gyönyörű karácsonyi készletet láttam idén, hogy teljesen elbátortalanodtam. Ráadásul ironikus, alternatív készletből is akad bőven minőségi kínálat. Azért kiegészítőként - remélem - ezeket a kis fákat is tudjátok majd használni. Kihívás hozzá az SBE-n van freebievel! Az ATC sorozat Xmas Tree darabja szintén itt vásárolható meg. Szokás szerint kivágható formában is megtalálhatók a fenyőfák a csomagban. Ezen kívül leáraztam néhány kifutó, régebbi termékemet 1 dollárra, itt találjátok ezeket.

Az ilyen csomagocskákból nem szoktam oldalt kérni, de a lányok (Claudio, Osli és Giny) mégis megleptek pár szépséggel:


Van hozzá zene is, Brenda Lee-től. Azon kevés karácsonyi zenék toplistáján van, amelyek nem tartalmaznak egy liter nyálat.


Related Posts with Thumbnails