2018. december 31., hétfő

Számolok! 2018

A minimum napi 10 000 lépés ebben az évben is megvolt. A régi órám bemondta az unalmast, így vettem egy kicsivel okosabbat és szebbet, de a váltás miatt néhány nap kiesett. Ennek ellenére meglett a tavalyi teljesítmény: 4 millió 184 ezer lépés.

146 könyvet (39.000 oldal) olvastam el, ez a tavalyinál kevesebb, de a 2016-osnál több. Jövőre cél a 150! A romantikus könyveket idén kevésbé preferáltam, sok krimit olvastam (53), sok szépirodalmat, és a magyar szerzőket sem hanyagoltam el (44). Talán az LMBTQ volt nagyságrendekkel több, mint az eddigi években (13). Főleg kortárs műveket olvasok, 89 volt idén.
A „molyolást” ebben az évben is aktívan gyakoroltam, sőt, szintet léptem! Megismerkedtem és összebarátkoztam @szadriennel (Adrival), aki rádumált, hogy járjak a Budapesti Molyklub rendezvényeire. Voltam is négyszer! Havonta vannak ilyen találkák, amire adott témakörben olvasunk és ott mindenki referál az olvasmányairól. Így még több molyt ismertem meg, és fejlődtem az értékelésekben is.



Extra élmény volt idén a 40. érettségi találkozónk, amit ráadásul én szerveztem meg. Olyan jól sikerült (70%-os részvétel), hogy öten azóta is összejárunk csoportosan havonta, Barthalossal meg még sűrűbben, főleg mozizásra. Walter 60. szülinapja is remekül sikerült, kapott ajándékba (többek között) oldalt.



Utazásban sem volt hiány: 10 nap Spanyolországban és Franciaországban, Prága, Bécs (2), Kaposvár (2), Káptalanfüred, Tiszafüred, Dobogómajor, Bükkfürdő, Pilisszentlászló, tatabánya, Dunaújváros, Vác, Esztergom, Visegrád, barátokkal Mád, Páty, Dunacsúny volt a program, gyakran több napra. Secima Évivel kétszer is sétáltam, egyszer a Margitszigeten.




Kiállítást kettőt láttunk: Fridát és a Londoni iskola képviselőit, utóbbit vezetéssel.
Vezetett sétánk volt még a Bibliamúzeumban, a FSZEK-ben és Ferencváros szecessziós épületei között.
22 színházi előadást láttunk (ebből 3 Pintér Béla), plusz egy londoni Frankenstein közvetítést az Urániában (szuper volt!).
22 könnyűzenei koncerten voltunk (ebből 6 jazz, 2 Budapest Bár, 2 Quimby, 3 Vad Fruttik). Új kedvenc koncerthelyszín a BMC Opus Jazzklubja lett.
20 komolyzenei koncertet ültünk végig lelkesen a MÜPÁ-ban vagy a Zeneakadémián, plusz 4 operát az Erkelben. Láttunk egy Pazar Metropolitan operaközvetítést az Urániában. Utóbbi helyszínt is nagyon megkedveltük. Mármint az Urániát. :)
A táncművészet és a cirkusz idén kimaradt, az egy modern balettelőadás viszont pazar volt.
Hála Barthaloskának, a mozifachom idén rendesen megtelt, pedig eddig nem volt ez jellemző egyáltalán. 14 mozielőadást láttunk, plusz két művészeti filmet!


Nem csoda, hogy blogolásra (16 poszt), digitális oldalkészítésre (15) és készletgyártásra (3) nemigen maradt időm… Erre nem vagyok büszke, de már nem ígérek magamnak semmit. Legalább a havi hátterek nem maradtak el, és összehoztam annyi oldalt, hogy mindenkinek egyedi naptárral kedveskedjek karácsonyra.
Hagyományos alkotásokból azért több készült, főleg a táborokban. Két scrapbookos táborban voltam (Dunaújváros, Tatabánya), egy mixed médiásban (Sugallatok) és egy festősben Tinával. Tinánál voltam még 3 alkotócsoportos tanfolyamon is. Kétszer kerámiáztam, de ez nem rántott be. :)
Art journal oldalam 10 készült, néhány vízfestményem, két absztrakt portrém, 3 mixed media ajándékom, valamint karácsonyi tagek és csomagolópapír.


Kultúr toplista:
Az év legjobb színházi élménye: A Krakken művelet az Átriumban (de az Utánképzés ittas vezetőknek és a Büszkeség és balítélet két színészre, meg a Diktátor is nagyon jó volt)
Az év koncertélménye: Candide a MÜPÁ-ban, Sámson és Delila (MET közvetítés)
Az év jazzkoncertje: HUDSON a MÜPÁ-ban
Az év popkoncertje: A Kutya Vacsorája az A38-on (de sok hasonlóan jó volt)
Az év retró koncertje: Electro Deluxe a MOMKultban (de King Crimson is szuper volt)
Az év meglepetéskoncertje: Marialy Pacheco és a Simsa FÜNF az Opusban
Az év koncerthelyszíne: Opus Jazzklub
Az év filmje: Ruben Brandt, a gyűjtő
Az év csalódása: Varázsfuvola az Erkelben, Liliom a Vígben, Napszállta


Boldog Újévet!!!

2018. december 24., hétfő

2018. december 1., szombat

2018. november 1., csütörtök

2018. október 1., hétfő

Októberi borzongás

Végre használhatom háttérnek is a legfrissebb készletemet! :) Szeretem ezt a szín- és motívumvilágot, remélem, ti is! :)

http://www.mediafire.com/file/5q8k6y6wo84eugj/RD_D_10_2018.ZIP/file


A DSD okán október 1-jétől 8-áig kiárusítás a Mischief Circusban! 40% kedvezmény!

http://www.mischiefcircus.com/shop/manufacturers.php?manufacturerid=40
 

2018. szeptember 10., hétfő

Közeleg a Halloween

Már megszokhattuk, hogy a készletek mindig az események előtt járnak. :) Új kollabunk a Halloween sötét bugyraiba visz. :)

Into The Darkness névre hallgató készletem 12 háttérpapírt (12x12) and 6 ATC formátumú hátteret (8,5x11,5) és 72 elemet tartalmaz a szokásos stílusban. Nem annyira rémisztő! :) Kapható a Mischief Circus boltban.

https://www.mischiefcircus.com/shop/product.php?productid=25222


CT oldalak (én is elkövettem hármat):
https://www.mischiefcircus.com/shop/product.php?productid=25222

https://www.mischiefcircus.com/shop/product.php?productid=25222

https://www.mischiefcircus.com/shop/product.php?productid=25222

https://www.mischiefcircus.com/shop/product.php?productid=25222

Ha $9.99-ért shoppingoltok az Altered Realities készletek közül, ajándékba kaptok egy szuper kollab készletet!
https://www.mischiefcircus.com/shop/home.php?cat=335


2018. augusztus 1., szerda

Augusztusi sellők

Ilyen hőségben csak vízben vagy víz mellett érzi jól magát az ember, nem? Legalább a képernyő hűsítsen! :)

2018. július 1., vasárnap

Júliusi utazás

Tombol a nyár, utazzunk! Ha most épp nem lehetséges, képzeljük magunkat egy gyönyörű helyre. Hoztam hozzá inspirációt:

2018. május 31., csütörtök

2018. április 30., hétfő

Alternatív valóság

Szégyen és gyalázat, hogy tavaly ősz óta nem csináltam digitális készletet, de még oldalt is alig. Gondoltam, majd elmúlik az alkotói válság, de nem akaródzott neki. Most ismét közös témára készít (collab) készletet a Mischief Circus, sőt, 8. születésnapját is ünnepli a nemzetközi scrapbookünneppel egybekötve. Ki kellett hát szenvednem magamból némi elemet és papírt ajándékba, és eközben – csodák csodája! – ihletet is kaptam egy saját készlethez.
A téma: Altered Realities. Felhasználtam több zselélemezzel nyomtatott papíromat és kézzel festett elememet is. Remélem, tetszik nektek! Most először kivágóíveket is tettem a csomagba, így hagyományos alkotásokhoz, art journalhoz egyszerű nyomtatással használhatók a figurák, képszerkesztő program nélkül. Kapható a Mischief Circusban!


Ugyanitt egy hétig 40%-os akció és freebie készlet, ha 15 dolcsi értékben vásároltok az Altered Realities termékekből, valamint kihívások és játékok.



Szuper CT-oldalak készültek, jómagam is négyet hoztam össze! :)



Külön köszönet Gólyának és Secimának!!! :)


2018. március 14., szerda

Márciusi ifjak

Bár a blogra a politikamentes megjelenés jellemző, ezt a ziccert nem hagyhattam ki. Áprilisban találkozunk!
Addig is a szép ünnepre freebie, mint minden évben.

Related Posts with Thumbnails