2010. február 8., hétfő
Álarcosbál
Olvastam ilyen címmel regényt Szabó Magdától, már jó régen, és úgy emlékszem, tetszett. De biztos is, mert nem olvastam tőle olyat, ami ne lett volna nagyszerű. Osli is remek készletet alkotott ebben a témakörben, most akciósan kapható a többi kitjével együtt a Kreativ Kreations Korneren.

Engem Annamari ihletett meg ismét.
2010. január 31., vasárnap
Februári dínók
Megint beleszerettem egy aranyos készletbe, amit ráadásul fillérekért lehet megszerezni és fribi is van hozzá! Mi mást csináltam volna belőle, mint háttérképet?! Váltogathatja a havassal, aki melegebb színekre vágyik! :)
Egy kis szeretet
Dani új készlete, a Love You gyönyörű, és már kapható a ScrapbookBytes-nál. A wordartok pedig szokás szerint ajándékba, Dani blogjáról.
2010. január 28., csütörtök
Gazdaságos
De nem áruházlánc! :D A My Life and Scrap boltban minden csütörtökön kétdolláros akció van, sok készletet lehet ennyiért vagy még olcsóbban megszerezni. Az én ajánlatom mára:

2010. január 27., szerda
Februári cuki
Ne haragudjatok, hogy még februárra is havas háttérképet csináltam, de nem tudtam ellenállni ennek a készletnek, azonnal meg kellett szereznem! Igen, még vásárolok készleteket. :) Muszáj volt ebből készíteni a desktopot, ugye megértitek?! :) Szokás szerint magyar és angol naptárt is csomagoltam.
2010. január 25., hétfő
Happy Bird Day!
Ma egy éve indítottam ezt a blogot. Most mondhatnám, hogy ki hitte volna, de én azért nem vagyok meglepve, hogy még mindig íródik. Azért 271 bejegyzést nem gondoltam volna, és 25.884 a számláló állása, amit pláne nem. Köszönöm nektek, akik idejártok, akik miatt érdemes irkálni és kreatívkodni!

Címkék:
scrap
2010. január 24., vasárnap
Kisakkoztam!
Irtó nagy örömmel tölt el, hogy tetszett nektek az add-on, és ilyen sokan játszottatok velem! Michelle két alkotását nem számolva (aki közben CT-tag lett nálam) 14 oldal érkezett tőletek, köszönöm szépen!
És a szerencsés nyertes: MERIKA!
Úgy döntöttem, hogy szubjektív alapon is választok egy alkotást. Nagyon nehéz dolgom volt, mert egyik szebb, mint a másik! Akit az ötletes megoldásáért, fiatalos, friss layoutjáért díjazni szeretnék, az nem más, mint RUBIN!
Gratulálok mindkettőtöknek, és a linket küldöm a SB.hu fórumán keresztül.
Akinek nem kedvezett most a szerencse, potom áron még egy hétig felcsípheti a MLAS boltban.
Álomcsapatunk időközben 3 új taggal bővült, és egyben nemzetközivéhéhé lettünk! Ismerkedjetek meg az új CT-tagok alkotásaival is!

És a szerencsés nyertes: MERIKA!Úgy döntöttem, hogy szubjektív alapon is választok egy alkotást. Nagyon nehéz dolgom volt, mert egyik szebb, mint a másik! Akit az ötletes megoldásáért, fiatalos, friss layoutjáért díjazni szeretnék, az nem más, mint RUBIN!
Gratulálok mindkettőtöknek, és a linket küldöm a SB.hu fórumán keresztül.
Akinek nem kedvezett most a szerencse, potom áron még egy hétig felcsípheti a MLAS boltban.
Álomcsapatunk időközben 3 új taggal bővült, és egyben nemzetközivéhéhé lettünk! Ismerkedjetek meg az új CT-tagok alkotásaival is!AnikA

Ányi
2010. január 23., szombat
Titkos búvóhely
Megjelent Dani új készlete, a Mel's Secret Hideaway. Eléggé el nem ítélhető módon nem csináltam vele még wordartot sem, de a többiek szerencsére kitettek magukért! 2,50-ért akciós most, érdemes megvenni!
2010. január 22., péntek
Kultúra, csönd, színház
Január 22-én a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük. Ma lenne 67 éves Cseh Tamás. Országszerte megemlékezéseket, koncerteket tartanak az emlékére. Egy kis csöndet hoztam tőle:
Cseh Tamás - Csönded vagyok
Tegnap színházban voltunk a lányokkal. A Vígben láttuk a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc darabot, Marton László rendezésében. Molnár Ferenc kedvenc háziszerzőm, olvastam is a legtöbb darabját, ez most látom negyedszer (15 éven belül, különböző szereposztásban), és megint nem okozott csalódást. Pedig a poénokat már ismerem.
Részletes kritika itt, minden szavával egyetértek. Kicsit aggódtam, hogy milyen lesz megint új felfogásban és színészekkel látni, de nem okozott csalódást sem Benedek Miklós, sem a többi művész. Lukács Sándortól meg egyenesen el voltam ájulva, ahogy ismét és zseniálisan alakítja önmaga karikatúráját. Tuti darab, tuti előadás remek díszletekkel, nézzétek meg.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)