Szerettük, szeretjük

Krisssz kihívása ezen a héten arról szól, mit szeretünk nagyon. Hát nekem van ilyen, még a sb előtti korszakból. Úgy hívják, Tér és Rend, lakberendezési lap volt a javából. A minap lapozgattam, gyönyörű, dizájnos, tartalmas, ma is megállná a helyét, pedig már 10 éve nem létezik. Úgy gondoltam, megérdemel egy oldalt. Mivel a hét nem minden napján van elszállva az agyam, ez most ilyen egyszerű lett. A téma is ezt kívánta, meg amúgy is előadásháttereket gyártottam ma. :)
Szöveg: 1995 és 2000 között a kéthavi Tér és Rend lakberendezési magazin ügyvezetője, egyik tulajdonosa és lapigazgatója voltam. A magazint Bakacsi Anikó alapította és ő volt a főszerkesztője. A Veszprémi Nyomda kivitelezésében készült magazin kétszer nyerte el a Pro Typographia díjat: 1997-ben és 2000-ben lett az év folyóirata. Sajnos az üzlet és a lap tönkrement, de a barátságunk ma is töretlen. A mai napig büszkék vagyunk a termékünkre, nagyon szeretjük.
Hozzáteszem még, hogy azok a fotósok, stylistok, szerkesztők, publicisták, főszerkesztők java, akik jelenleg a lakber/design területen működnek, a mi köpönyegünkből bújtak ki, vagy nálunk dolgoztak, vagy itt végeztek tanfolyamot. Réz Andrást pedig innen is csókoltatom, imádtuk inspiráló jelenlétét a lapnál.

Elements: Paula Kesselring - Love Tickets
Paper: Paula Kesselring - Fly Me To The Moon
Font: Myriad Pro

Megjegyzések

Kisnyul / Andi üzenete…
Örülök, hogy ezt is megtudtam rólad. Én nem ismertem ezt a kiadványt, de biztos nagyon tetszett volna. Amikor összekerültünk a párommal én Lakáskultúra és Otthon fan lettem. Olyan jó volt álmodozni milyen lesz majd a közös otthonunk....
eagleszem üzenete…
Ó, én ezt szerettem! Talán lapul egy is valahol. És, hogy a barátnőd is Anikó, azt különösen imádom!
kreatívhit üzenete…
Remek ötlet.Nagyon klasszul megoldottad.
Puzsi üzenete…
Odamentem, belelapoztam... milyen jó is volt. Tényleg minőségi periodika volt, minden tekintetben.
Margó üzenete…
Milyen érdekes is az élet! A bölcsek mondták, hogy csak eleget kell élni ahhoz, hogy valamilyen formában beköszöntsön a múlt!
Jó, hogy ismerhettem ezt a kiadványt, mert az akkori hasonló kategóriájú lapok között is nívósnak számított! Most meg milyen büszke vagyok arra, hogy, ha virtuálisan is, de megismerhettelek! Személyesen gratulálhatok, amit most meg is teszek!:-))))
do üzenete…
De jóóóó! Még én is lapozgattam!!! Gratulálok hozzá! Szuper kiadvány volt, kár hogy már nincs :(
Secima üzenete…
Örülök, hogy ezt a témát dolgoztad fel. Legalább így is méltó helyre került.
pufiindian üzenete…
Igen jól emlékeztem. Kicsit irigyellek is, mert milyen remek dolog lehetett ezt csinálni. No de hogy még Réz András is ott volt....
Nem is kicsit irigyellek most jövök rá.
erzsocica üzenete…
Imádom!!!! Nagyon szuper oldalt készítettél (a háttér nadon bejön :-)). Én imádom az ilyen lakberendezéssel foglalkozó újságokat, régebben sokat vettem őket. Kár hogy félbe kellett hagyni.
Jó hogy megosztottad ezt velünk!