Halálkomoly

Ma, illetve szombaton is a Pszinapszis konferencián mértük a zsírt, ez jól megalapozta esti élményünket a Müpában. Nemzeti Filharmonikusok bérletünk keretében ugyanis minden a halálról szólt, de milyen jól!

Richard Strauss: Halál és megdicsőülés


Muszorgszkij: A halál dalai és táncai
helyett a Bolha éneke, de Jevgenyij Nyesztyerenko előadásában


Csajkovszkij: VI. "Patetikus" szimfónia h-moll


Irtó jól szólt a zenekar, mindegyik zene remek, igazi programzene. És romantikus. Akár filmzenének is nevezhetném. Nyesztyerenkót egyszer (kb. 20 éve) már hallottam élőben az Erkel Színházban, Fülöp királyként nem tudott aludni a Don Carlosban. Már 72 éves, de örök fiatal, a stílusát jól mutatja a belinkelt videó, a basszusa zseniális, gyönyörű. Volt fényújság a szöveggel, de az arcával, gesztusaival mindent önmaga lefordított. Imádtam. A Patetikus szimfóniának meg az a pikantériája, hogy a bemutató után néhány nappal elhunyt a szerző, és egyből népszerű lett. Ő mindenesetre a legjobb művének tartotta.

Megjegyzések

LaceE üzenete…
Így meghallgatva nem is volt annyira komoly, mint a címe sejtette. :)Jó program volt :)