Haladó hagyomány

Kezdem a frissel, tegnap a MÜPÁ-ban voltunk dzsesszkoncerten. Tulajdonképpen egyet fizet, kettőt kap volt, mert két különböző együttest hallottunk a két részben, és mindkettő egy-másfél órát játszott a Fesztiválszínházban.
Barabás Lőrincet már kb. egy éve kiszúrtam magamnak, de koncertjén most voltunk először. Megdöbbentően fiatalok az együttes tagjai is, és már most milyen tehetségesek! Mivel csak ezt találtam értékelhető minőségben, a legismertebb számukat teszem ide.

Barabás Lőrinc Eklektric - Famous



A koncert második részében elég nagy meglepetésben volt részünk. Képzeljetek el egy tuniszi pasast három norvég rockerrel karöltve. Mert nekem ez inkább volt pszichedelikus-elektronikus rock, mint jazz, megspékelve Dhafer Youssef spéci hangjával és arab lantjátékával (ud). Nagyon érdekes volt, örülök, hogy maradtunk (pedig az első szám után eléggé rezgett a léc).

Dhafer Youssef - Odd Poetry



Május negyedikén Ágoston Bélát és barátait hallgattuk ugyanitt. Ez is a szokásos "ugrás a sötétbe" koncert volt számunkra, mert Bélát - eléggé el nem ítélhető módon - nem ismertük. Viszont az egyik barátja Frank London, aki nálunk tuti befutó klezmeres (Klezmatics) trombitás, gondoltuk, rossz nem lehet. Hát nem is volt!
A "zeneközelítő" Ágoston Béla igazi zenebohóc - a szó legjobb értelmében. Én legalábbis imádom a zenei humort, ha a szezont a fazonnal összekeverik, és a különböző stílusok kavalkádjából egy még klasszabb dolog kerekedik. Így a dzsessz, a népi, a klezmer és még sok minden (pl. ostorpattogtatás, népi narráció) keverékét hallottuk, és nagyon jól szórakoztunk. Ágoston Béla sokféle formációban zenél (szaxofonon, klarinéton, kecskedudán), most a Gabona együttessel lépett fel. Tőlük jó videót nem találtam, de a becsatolt Zuboly szerzemény szerintem érzékelteti a hangulatot. A MySpace-en a Napos oldal c. számot érdemes meghallgatni, abban van bőrduda is :), és teljesen inadekvát hangszereken adják elő a Sunny-t.

Zuboly - Egymillió tépés Magyarországon



Kultúrház riport a koncertről



Megjegyzések

Secima üzenete…
Végig néztem mindent. A Famoust szeretem, jó volt megnézni. :)
Az Odd Poetry-t szintén kellemes volt meghallgatni. :)
A Zubolynál a video nem kötött le, de azért meghallgattam.
A riport nagyon bejött. Jól meg volt szerkesztve. Tetszett.:)
Köszi a beszámolót. :)))
Osli üzenete…
Indulj el egy úton. Valamelyik nap nekem is eszembe jutott ez a dal. A fiammal jól ki is elemeztük ;)