A felesleges ember

"Volt a vadásznak ez a távcsöves Puskin, da. Ahogy Puskin mondta, minden az Anyegin múlik, erre vigyázni kell." Klasszikust csak pontosan, ez Markostól van (még Nádas nélkül). Kis színes rólam: az Anyegint húztam a magyar érettségin (ötös) és sokáig tudtam kívülről oroszul Tatjána levelét. Egyébként nagyon is bejön a nagy orosz lélek és a zenei romantika. Csajkovszkij for president!
Szombaton este minden körülmények között az Operában voltunk ismét, egy szál kardigánban, remek időt fogtunk ki. Kovalik Balázst zseniálisnak tartom, már a Xerxésszel elbűvölt, nekem most is tetszett a rendezés, bár mindig sajnálom az énekeseket, hogy ennyit kell rohangálniuk. Én nem bánom, ha stilizált a díszlet és a jelmez, ezúttal a hinták mellett a fehér-fekete-vörös-arany monokróm ruhák domináltak. A jelképek nem mindegyikét értettük, talán volt erőltetett koreográfia is, főleg az első felvonásban. A tánckarnak is feladták a leckét, emelkedőn hátrafelé lépkedni nem egyszerű, pláne alufóliaszerű ruhában. Viszont a jelzésszerű, szinte mozdulatlan táncok engem elvarázsoltak. A zenekar erején felül teljesített, tényleg jó volt, rengeteget fejlődtek az utóbbi pár évben. Anyeginként Pavol Remenár kevésbé, tiszta hang, de erőtlen. Nyáry Zoltánt (Lenszkij) szerettem, Bátori Évát (Tatjána) sem először halljuk, rendben van. Öröm volt látni és hallani a drága jó Kováts Kolost (Gremin) is, remélem, még nem utoljára. Összességében nagyon is tetszett, az előadást csak ajánlani tudom, a zene meg vitán felül gyönyörű.

Mivel ez a szezon utolsó előadása a bérletünkben, operával jó pár hónapig tuti nem jelentkezek, ezért tessék most kettőt meghallgatni, nagyon fogyaszthatót választottam. Nem az itteni előadásból, annál sokkal jobbakat. Az első csak tánczene, a párbajjelenettel lehet gyakorolni az oroszt.




Megjegyzések

Florci üzenete…
Ó Anyegin, ó Csajkovszkij, ó az oroszok! bármikor, bármelyiket!!
köszi!!
Krisz üzenete…
Csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz! Bármikor, bármilyen mennyiségben! :)
Margó üzenete…
... egészen addig, amíg nincsenek a "spájzban":-)
Erről az előadásról azért nem volt olyan egyértelműen vágykeltő a leírásod! Most azonban hallgatni nagyon kellemes a videóid segítségével - köszönöm! Jókor jött!
Secima üzenete…
Az oroszt nem igazán lehet ezzel gyakorolni, de azért érdemes volt végignézni és a tánczene is nagyon kellemes volt. Köszi az élményt.