Nosztalgiázhatnék

Most olvasom, hogy megérkezett az első gólya, már biztosan hamarosan itt a tavasz! Visszamehetünk-e az időben akkor egy kicsit? Krisssz bűne ez, még a múlt hétről, hogy szülinapi újság készítésére buzdított.
Én nem a napot (augusztus 2.) választottam, mert semmi izgalmas nem történt, az 1960-as év azonban már nekem is történelem, nem csak nektek. :) Szökőév volt és népszámlálást is tartottak (9.977.870 fő), valamint a KISZ I. Kongresszusát Budapesten, a Debrecen kikapott a Fraditól 7:0-ra.
60-ban született Antonio Banderas, Bono, Keneth Branagh, David Duchovny, Colin Firth, Neil Gaiman, Hugh Grant, Daryl Hanah, Diego Maradona, Julianne Moore, Sean Penn, Oliver Platt, Kristin Scott Thomas, James Spader, Tilda Swinton, Stanley Tucci, Jean-Claude Van Damme, Kim Wilde. Imperiál, a versenyló. Háy János író, Csuja Imre, Ráckevei Anna, Rátóti Zoltán színészek. No, meg én. :) Olyan filmek készültek, mint a Kifulladásig, A hét mesterlövész, az Édes élet, a Psycho, a Noszty fiú esete Tóth Marival, és még sorolhatnám. Még lehetett fizetni lyukas kétfilléressel, és ehettünk kettőnyolcvanas kolbászt (ez az ára volt).
Az újságom meg még nem készült el, a pillanatkép Sarah Barber remek Spring Madness készleteiből rakódott össze, amelyeket az Owl Tree Studio forgalmaz kizárólagossággal.

Sarah Barber Design - Spring Madness V.1
Background: Sarah Barber Design - Spring Madness Woody
Numbers: Sarah Barber Design - Spring Madness Add On

GSO március 6-án! :)

És akkor most jöjjenek a zenék, sok van, de mind rövid!

Roy Orbison - Only The Lonely 1960



1960's in music



Ifipark megnyitása 1961. augusztus (ide tizenpár év múlva már sokat jártam).



60 körül még angol (főleg Beatles, Orbison, Monkeys) számokat játszottak, de a hatvanas évek vége felé már kibontakozott stílusuk és zsenialitásuk: a Metro-Illés-Omega triász. Őket már én is hallgattam. :)

Zorán - Gyémánt és arany (Ezek a fiatalok, 1968)



Illés - Mondd, hogy nem hiszed el (1968)



Omega - Kiabálj, énekelj (1968)



Úgy gondolom, ezek a számok még ma is ütnek, szerintetek?

Megjegyzések

Krisz üzenete…
Köszi a válogatást! Jó néha nosztalgiázni egy kicsit! Az oldal állati jó! Egyre jobban tetszik ez a stílus, már csak meg kellene "tanulnom". :)
Puzsi üzenete…
Iiigen nagyon jók, még mindig! Kíváncsi vagyok a maiakból - tisztelet a kivételnek - mi marad ennyi idő múlva? Azért nekiláttál az újságodnak :). Szuper lett az oldalad! Most megyek és hallgatok még egy kis zenét...
kreatívhit üzenete…
De szuper nagyon örültem.