Haverock, színház, állatkert

Tűrhetetlen, hogy már harmadszor járunk Nyíregyházán kúl-túrán, és még egyikről sem számoltam be! Igaz, tavaly ilyenkor szintén jártunk a nyíregyházi állatparkban, és ebből sok oldal született (most is fog), de a színházi élményekről szót sem ejtettem. Láttuk már itt, a Móricz Zsigmond Színházban a Valahol Európában musicalt, a Tizenkét dühös embert és most szombaton a Lear királyt. Mindig aggódtam egy kicsit előre, hogy nem fog tetszeni, és mindig rácáfolt az előadás. A Valahol Európában nekem túl érzelmes és túl szomorú, az esküdteket annyiszor láttam filmen, hogy kívülről tudom, mégis mindkettő nagyon rendben volt zeneileg, rendezésileg, a színészgárdáról meg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni.
A Lear miatt is aggódtam, mert hogy nehéz, hosszú, és tudjuk, hogy mindenki meghal a végén. Hát, mindenképp nézzétek meg!

Úgy indult, hogy megszólalt a Child in time a Deep Purple-től (itt már egyszer belinkeltem, kötelező anyag). Összenéztünk Ferivel: eddig jó! És ez így is maradt! Nádasdy Ádám fordításában abszolút érthető, emészthető és mai a szöveg (kicsit néhol szájbarágósan aktualizálva politikailag, de más rosszat nem tudok szólni). Briliáns szereposztás, tele rendezői ötlettel, remek díszletek és jelmezek, egy igazi rocker Lear. Abszolút mai és emberi problémák, jellemek, helyzetek. Nagyon élveztem. Külön köszi a zenét! A másik motívum, ami végigkísérte a darabot, szintén örökbecsű.

The Doors - Riders on the storm


Persze rém jókat ettünk és ittunk a barátainkkal (12-en voltunk), benéztünk a debreceni MODEM-be is Csinszka kedvéért és vasárnap délelőtt kigyönyörködtük magunkat az állatokban. Hét ágra sütött a nap, végre! Vihar csak a darabban volt. :)

Megjegyzések

LaceE üzenete…
Tegnap már elolvastalak, meg meg is hallgattalak (ma még1x), csak el kellett rohannom. Még mindig irigykedem a színházas élményeidért. A Doors meg tök jó :)
Secima üzenete…
Nagyon klassz programotok volt. A zenéidet meghallgattam. A második egész kellemes volt. Várom az alkotásokat, nem csak az állatosakat.