Varázslat és zene Nyíregyházán

Nem titok, hogy imádom Mozartot, a Varázsfuvola külön kedvencem, szinte kívülről tudom annak ellenére, hogy összesen ha kétszer láttam Operában, abból is az első még gyerekkori élmény az Erkel Színházban, délelőtti matiné előadáson. Mégse tudta elvenni a kedvem, sőt. Szerencsére zeneirodalomból "tanultuk" is, és sokat hallgattam lemezről.
Örömmel hallottuk, hogy Tasnádi Csaba Varázsfuvolát rendezett Nyíregyházán, és kaptunk is az alkalmon, hogy lemenjünk szombaton öten, Katiékkal és Ildivel. Igazán megérte, parádés volt! (Képre kattintva jön több.) Még a véresszájú Fáy Miklós is megdicsérte, neki elhihetitek.

A Móricz színháznak nincs operatársulata természetesen, így a zene Solti György vezényelte Bécsi Filharmonikusok felvételről ment, német nyelven. Több róla itt.



A műsorfüzetben és a felvonások előtti vetítésen is el lehetett olvasni a sztorit. A színészek a szövegeket mondták és táncoltak. De milyen remekül! Ladányi Andrea-féle koreográfia párosult Lakatos Márk eszement ruháival, remek háttérvetítéssel. Pamina, Papageno és Monostatos volt a kedvenc. Úgy volt zseniális, ahogy volt, le a kalappal, imádtuk! Aztán a szokásos baráti csevely a rendezővel a színházi büfében, utána meg börcögés a szállodában. Külön öröm, hogy a naptáraim sikert arattak! :) Vasárnap délelőtt jöttünk haza.

Megjegyzések

Margó üzenete…
Jó volt megint Veled "barangolni", megyek Mozart-ot hallgatni:-))
Secima üzenete…
Nem semmi előadás lehetett! Ha jól értem a színészek németül mondták a szöveget, alatta pedig németül ment az ének? A fotók is nagyon kifejezőek voltak. Köszi a tájékoztatást, így volt egy kis bekukkantási lehetőség!
Rucola Designs üzenete…
A színészek magyarul mondták azt a kevés szöveget. :)
kreatívhit üzenete…
Tuti kis programot választottatok.Kicsit irigykedem is.Már rég voltunk hasonlón.Köszönöm a mjuzikát is.