2010. augusztus 19., csütörtök

Mókuskerék

Már jó ideje fontolgatom, de végre meghoztam a döntést: egy boltot tartok csak fenn, és a MLAS lesz az, amelynek búcsút kell mondanom. Felmerült ez bennem a tulajdonosváltáskor is, de nem éreztem különösebb változást, így akkor még maradtam. Irigylem, aki ennél termékenyebb és gyorsabb, de én nem tudok minden héten kirukkolni valami újdonsággal, legalábbis nem állandóan, ez pedig szükséges lenne két exkluzív bolt mellett. Kezdtem úgy érezni, hogy éjjel-nappal nemtetszik színű collab készleteket csinálok, és semmiképp nem szeretném, hogy mókuskerékké váljon az alkotás öröme.
Így, bár nagyon utálom, ha nem több vasat tartok a tűzben, a Scrapbook Elements marad az "egyetlenem". Mivel nem viszek át mindent (vagy legalábbis nem azonnal), a MLAS-ban most érdemes összeszedegetni, ami kimaradt.

Vasárnap nem lesz új termékem az SBE boltban, viszont holnaptól kaphatók a U-Build-It (UBI) mini csomagjaim. Ez is afféle collab, közös a színskála és a designerek 6 papírból, 8 elemből stb. álló csomagokat árulnak 1 dollárért (egy ideig, aztán felmegy az ára). Elég nőcis volt a paletta, de végén már kezdtem élvezni, és az Álomcsapat hölgytagjai is! :) Holnap meglátjátok!

2 megjegyzés:

Mörjike írta...

Kíváncsian várom! :)
Azt pedig teljesen megértem, hogy csak egy boltot tudsz fenntartani igazán. Hova lehet neked írni e-mailt?

Secima írta...

Én is meg tudlak érteni. Az alkotás öröme nagyon fontos. További sok sikert az "egyetlened"-ben.

Related Posts with Thumbnails