Diótörő

Hála a heticewének, megörökítek egy közelmúltban történt eseményt. December első szombatján (minden körülmények között) az Operában voltunk Pingvinnel, bérletesen ment a Diótörő.
Gyerekkoromban óriási élmény volt, többször is láttam karácsony előtt a darabot az Operában vagy az Erkelben. Azóta teljesen kiszerettem balettból, pláne a klasszik előadások nem hoznak lázba, de Pingu miatt bevállaltam. Ő aztán jól végigunatkozta az első részt, de második felvonás már jobban tetszett (több a slágerszám).
Szépek a jelmezek és a díszletek, a zenekar sem volt rossz, a táncosok viszont többször hibáztak. Ezt onnan tudjuk, hogy a páholyunkban ült egy (feltehetőleg) kritikus bácsi, aki végig jegyzetelt és gyakran sziszegett. A koreográfia nem ugyanaz, ami gyerekkoromban ment, egy-egy tánc elég életidegennek is tűnt. Azért egy-két fiú kisebb szerepekben ügyes volt, és a gyerekek imádták. Kritikát nem találtam. Nem én voltam a célcsoport, na. :)
Maya de Groot - Zen & The Art Of Nutcrackers
Balerinák: saját



Megjegyzések