Napsütötte Toszkána

Pár éve az összes barátnőmmel együtt óriási szerelemben voltam Frances Mayes Napsütötte Toszkána című könyvével és az összes folytatásával. A film már kevésbé tetszett, azonban az igazi táj annál inkább. Ildiékkel (szintén két gyerek) nyolcasban többször is nekivágtunk bérelt kisbusszal a toszkán tájnak tavaszi szünetben. Hol gyönyörűen felújított, hol abszolút rusztikus házban aludtunk az Agriturismo (mint nálunk a Falusi Turizmus) keretében, és pár napig csillagtúráztunk, Firenze, Siena, Lucca, Volterra, San Gimigniano... megannyi gyönyörű művészeti alkotás ebben a csodás környezetben - jaj, de mennék megint. Tavaly a Cinque Terre túránk keretében Luccába ugyan picit benéztünk, de épp csak érintettük Toszkánát. A téma már régen érik bennem, az eredménye a Tuscan Sun készlet lett 18 papírral, 13 szócetlivel (városnevek) és 75 elemmel. Kapható az SBE-n.



Az Álomcsapat igencsak kitett magáért megint:



Nekem egyelőre nem jött össze az alkotás, mert szabin leszek a jövő héten és dolgozom előre ezerrel, de ami késik, nem műlik. :) Egyébként egész héten Olaszországban utazom gondolatban. Gyűjtöttem egy csomó zenét meg egyebeket, naponta terveztem posztolni felvezetésként. Aztán csak kókadoztam a melegben, és amúgy is mindössze a hozzám hasonló fanatikusok ülnek a gépnél. Azért kaptok egy kis zenét, kértek még? :)

Gogol Bordello - Harem in Tuscany


Megjegyzések

Toni üzenete…
El nem tudom mondani mekkora bonusz volt ez a készleted is! Imádtam, imádtam, imádtam belőle barkácsolni!!!! Kössszzzziii!
T üzenete…
Én oda vagyok a készletért, Toscanáért, az olaszokért úgy általában...Zene: Gianna Nannini?? vagy Mario Biondi??? De jöhet bármi más is!!!
Janka üzenete…
Csodás készlet!!! De irigyellek, hogy te már ennyiszer voltál! Nem baj, egyszer én is eljutok... Mindig közbejön valami, utálom! :(
erzsocica üzenete…
Csodás készlet, nagyon egyediek az elemei! Az oldalak pedig szebbnél szebbek!!!!
Eszter(beszteri) üzenete…
Wow, csodás a készlet, fantasztikus a csapat, elámultam rendesen!!!!!!! :)
Secima üzenete…
Az álomcsapatod alkotásai tényleg lenyűgözőek, akárcsak a készleted. Gratula!!!
Merika üzenete…
Ildi olyan szuper a készleted! Már nézegettem de nem tudtam írni! Ilyenkor felugranék, és mennék Olaszországba!