Kultúra, csönd, színház

Január 22-én a Magyar Kultúra Napját ünnepeljük. Ma lenne 67 éves Cseh Tamás. Országszerte megemlékezéseket, koncerteket tartanak az emlékére. Egy kis csöndet hoztam tőle:

Cseh Tamás - Csönded vagyok



Tegnap színházban voltunk a lányokkal. A Vígben láttuk a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc darabot, Marton László rendezésében. Molnár Ferenc kedvenc háziszerzőm, olvastam is a legtöbb darabját, ez most látom negyedszer (15 éven belül, különböző szereposztásban), és megint nem okozott csalódást. Pedig a poénokat már ismerem.

Részletes kritika itt, minden szavával egyetértek. Kicsit aggódtam, hogy milyen lesz megint új felfogásban és színészekkel látni, de nem okozott csalódást sem Benedek Miklós, sem a többi művész. Lukács Sándortól meg egyenesen el voltam ájulva, ahogy ismét és zseniálisan alakítja önmaga karikatúráját. Tuti darab, tuti előadás remek díszletekkel, nézzétek meg.

Megjegyzések

Secima üzenete…
Nagyon szép és idevágó Cseh Tamást választottál.
A Játék a kastélybant még nem láttam, de mindenképpen pótolni fogom. :)
Tinci üzenete…
Köszi az élményt!
LaceE üzenete…
Erre mondják, hogy nincsenek véletlenek: nem fogod kitalálni: ma éppen Cseh Tamás CD-jét hallgattam. :)Számomra új volt az élmény, de tényleg élmény volt. Az egyik legjobb barátomtól kaptam ajándékba, hogy megismerjem, hogy Ő milyen zenén nőtt fel.