Balett, dráma, operett

Múlt szombaton, másodikán minden körülmények között az Operában voltunk Pingvinnel. Mivel jöttem neki eggyel a Bolygó hollandi miatt, bevállaltam a Hattyúk tavát. Igazából Feri miatt nem nézünk soha balettet, én régebben szerettem néhányat, bár klasszikust már vagy húsz éve nem láttam.



Nem szólhatok egy rossz szót sem a táncosokra, sem a zenekarra (Héja Domokos jól meghajtotta őket), a díszletek és a jelmezek kifejezetten gyönyörűek voltak. Na, de a történet! Kicsit sok volt benne a filler. :) Szeretem Csajkovszkijt, de ez alibizene: két felvonásban csak táncok egymásutánja, untam eléggé, hosszú is volt. A két hattyús felvonásban van dráma legalább. Egyébként rajtam kívül mindenki el volt ájulva, tényleg nagyon szép, nézzétek meg.



Ötödikén, kedden a Radnótiban láttuk a Spam operettet. Elég nagy ugrás volt a sötétbe, mert csak pár napja mutatták be, az első pár előadás kapott hideget és meleget is. Én jól szórakoztam, ezúttal Pingvinnek volt fárasztó. :) Azért a sztorin még dolgozhatott volna kicsit Tasnádi István, de a rendezés (Rudolf Péter), a zene, a dalszövegek (Hajós) és a humor is bejött. A színészek brillíroztak és remekül énekeltek. Különösen Pál Andráson röhögtem sokat, egy laza esti szórakozásnak tökéletesen megfelelt.




Hetedikén, csütörtökön a csajos bérletünkkel voltunk a Vígben, Julius Caesaron, Zsuzsa helyett Kosival. Fontos darab, fontos előadás. Van mondanivalója, van aktualitása. Igyekeztem nagyon figyelni, többnyire sikerült is. Az Alföldi rendezésekkel mindig van kisebb bajom, mint például az indokolatlan meztelenség (Hegedűs D. Gézát lassan többet látom gatyában, mint felöltözve), a túl sokáig kitartott jelenetek (eső, csatajelenet), a színészeket gyilkoló rendezői utasítások (bőrig ázás, futkározás a lépcsőn). Viszont mindig vannak zseniális ötletek is, mint például a tévén közvetített Antonius beszéd. Összességében abszolút megérte és tetszett. Hevér Gábor és László Zsolt for president. A díszlet is nagyon ütős volt. Értő elemzés itt.


Megjegyzések