2020-as számvetés

Mondjuk rá, mint a csúnya nőre, hogy érdekes év volt! :) Sugárzó optimizmusom most sem hagyott cserben, így látom a pozitívumokat is, és tényleg sok mindent tanultam/változtattam. Összességében tartalmas időszakot hagytam magam mögött (ne is lássam!), sok minőségi idővel, amit a szűkebb családommal töltöttem együtt. Nagyon hiányzott/zik azonban a barátokkal közös röhögés és a hajam eldobása a koncerteken. Viszont nem voltunk betegek, és ez (is) felértékelődik rendesen.

A múlt évi 9 kiló mínusz év elejére 10 lett, amit minden karanténok ellenére könnyedén tartottam. :) Ehhez persze kellett a napi 10.000 lépés, ami karanténban is megvolt, sőt – Lelonak köszönhetően – október elsejétől "szintet lépett". Virtuálisan teljesítettem én is a 774 km-es Camino de Santiagot 76 nap alatt, ami napi 10 km-es átlagot követelt. Ez azért hosszú távon elég sok (főleg időben), így nem fogok belőle rendszert csinálni, de azért még indulok jövőre is virtuális távon. Remek motiváció!

130 könyvet (34 000 oldal) olvastam el, ez darabra több, de oldalszámban megegyezik a tavalyival, vagyis sem időm, sem szemem nem volt több erre. Sok volt idén is a krimi (49), de a szépirodalmat és a magyar szerzőket sem hanyagoltam el (36). Főleg kortárs műveket olvasok, 85 volt idén. Sajnos csak 2 élő molyklubon tudtam részt venni, a zoom nem lett a barátom.

A baráti találkozók, a havi csajos vacsorák és a kéthavi sörözések java része áldozatul esett a covidnak, de egy remek osztálybuli még összejött januárban. Tartottunk viszont szülinapot és karácsonyi bulit a szabadban!

Ha már itt tartunk: augusztusban betöltöttem a 60-at, anyósom pedig a 90-et! :) Arról nem is beszélve, hogy Edit és Máté fiam összeházasodtak! :)

 

10 színházi előadást láttunk (ami nagyon kevés), ebből 3 darabot másodjára. Volt közte Pintér Béla is, meg volt olyan is, ami háromszor maradt el. :( Virtuálisan még csak egyszer próbálkoztam, a Trip hajón, de nem volt rossz élmény, lesz ennek folytatása.
A könnyűzene gyakorlatilag kimaradt: élőben mindössze 2 alter koncert és 3 jazz realizálódott. Ez volt az a szomorú év, ami Vad Fruttik nélkül telt el. :( Tegnap és ma még – az Opus Jazz Klubnak hála –, hozzájött egy MAO és egy Kéknyúl stream. A komolyzenét kevésbé vitte el a covid, a streamek megmentették. 10 élő komolyzenei koncertet ültünk végig lelkesen a MÜPÁ-ban vagy a Zeneakadémián (a felét maszkban), plusz 1 operát az Erkelben. Láttunk 2 pazar Metropolitan operaközvetítést idén is. 7 koncertet hallgattam streamen.
Idén viszont több filmet láttam, mint valaha: 8-at moziban, 11-et távmoziban (ebből 6 magyar film).
Kiállításon egyszer voltunk Budapesten: Dürer a Szépművészetiben (vezetéssel). Sétáltunk vezetéssel a MOME kampuszán, a városfalnál és Vácrátóton/Fóton. A többi kulturális utazás Judittal online zajlott: 5 építészeti és 3 festészeti.
Eljutottunk még a Balatonra kétszer vitorlázni, Tatára vadludakat nézni, Szigetszentmiklósra bulizni és Gödöllőre smarnit enni.
Szerencsére egy alkotótábor is megvalósult: az 5 nap Tinával és a csajokkal Herenden az év fénypontja volt!

Mixed media oldalak főleg a Create This Book könyvbe készültek (7), de lifteltem albumot Minas Kreativától (Melina Dahl Design) is.

Scrapbook ajándékok mellett csináltam néhány ATC-kártyát, és elkezdtem 3 albumot is Punkrose Móni segítségével, amiket remélhetőleg hamarosan be is fejezek. :) Az albumok Sugallatos offline és online szakkörök keretében készültek, 4 ilyenen tudtam idén részt venni. Akvarelleket Tinával festettem négyszer online, kétszer hús-vér formában. :)

A legfontosabbat kihagytam! Januárban szakkört tarthattam a Sugallatok alkotókuckóban, amit imádtam! Remélem, lesz még rá lehetőség!

Digitális aktivitásomra nem panaszkodhatok. Új arculatot terveztem magamnak, 6 készletet készítettem, ami több, mint az elmúlt két évben összesen. (Sajnos bevételi oldalon ez nem látszik.) A 40 digitális oldal is jóval több a tavalyinál.

Végül jöjjön az elmaradhatatlan, bár kicsit hiányos kultúr toplista:
Az év legőrültebb színházi élménye: Vérvörös Törtfehér Méregzöld (Pintér Béla)
Az év operája: Agrippina a MET-ből közvetítve.
Az év jazzkoncertje: Várallyay Petra triója az Opusban.
Az év sorozata: The Queen's Gambit/Vezércsel.
Az év legszórakoztatóbb filmje: Jojo Nyuszi.
Az év csalódása: Hét kis véletlen (Gothár-film).

BÚÉK!!!

Megjegyzések