2013. augusztus 13., kedd

Szizsé

Muszáj megírnom, mert ha ma nem, akkor már soha. Nem fogok fanyalogni, de nehéz lesz. (Okos észrevételek itt és itt.)
Szokásos 3 napunkat kint töltöttük péntektől vasárnapig a Szigeten. Ilyenkor ugyebár a Civil Szigeten mérjük a zsírt, ami - valamiért - még mindig népszerű a fiatalok körében. Fel vagyunk készülve angoltudással és angol nyelvű kérdőívekkel is. Idén új csajok (dietetikusok) jöttek velem, illetve Panna már volt kétszer, 2007-ben és 2008-ban, még főiskolásként. A tavalyi érdeklődés mellett idén több kérdőívet sikerült kitöltetnünk, szóval alapvetően örülünk, Vincent. Most jön a de.
Pénteken olyan szinten volt 40 fok és portenger, hogy 7 órakor - halálom előtt - hazamenekültem. Krissszel és Zitivel sikerült találkoznom, de az egyetlen értékelhető Nagyszínpadosról, a Blurről lemaradtam. Konkrétan pénteken egy hang zenét se hallottam, és erre nagyon nem vagyok büszke, ilyen még sose volt.
Hálistennek a szombati vihar lehűtötte a levegőt és elmosta a port, TÖKÉLETES fesztiválidő volt, amit Pelikán elvtársék jelenléte is bearanyozott. Pár számot hallottam egy Cankisou nevű cseh sámánzenekartól a Világzenein még délután, az jó volt. Dub FX nagyon tud, de annyira torz volt a hangzás a sátorban, hogy nem bírtam. Emiliana Torrinitől két szám volt meg, de az A38 sátorban sem szólt túl jól a cucc. Utána két órát vártunk fél 12-ig, hogy kezdődjék Parov Stelar. Ahová nem fértünk be. :(((( Akkor azért elég frusztrált lettem.
Szerencsére vasárnap valamit sikerült javítani az átlagon, de kizárólag a magyar zenei sátorban, mert alteros nap volt. Budapest Bár - Bori - Kaukázus. Pannával passzol az ízlésünk, bár ő fröccsös. :)







Viszont az év hozadéka, hogy Panna hatására megismertem Zazt, és "it is the beginning of a beautiful friendship". :)



Ja, a legjobbat nem is mondom: vasárnap kiérve vettem észre, hogy nincs nálam a karszalagom! :D Így 3x jártam meg az utat (még jó, hogy taxival, és nem lakunk annyira messze)! Szóval a top 3 Szigetben nincs benne az idei, de van az a dolog a reményhallal...
 
Related Posts with Thumbnails