Krézi lédi

Kétszer is megnéztem: múlt vasárnap írtam utoljára???! Ilyen még talán nem is volt a blog - közel 3 éves - történetében. Van ennek oka: hétfőn szétverik a vécénket és majd januárban a fürdőszobánkat is. Utóbbinak az egyik fala ugyanis veszettül penészedik a gardrób felé, ezt már két éve próbáltuk megoldani, de nem sikerült túl jól. A felújítás sosem egy öröm, télvíz idején pláne, de szerencsére van segítségem Ildi barátnőm személyében, aki lakberendező. Így nem egyedül kellett döntenem egy csomó dologban, de a fiúkon átverni az elképzeléseimet sem könnyű. Mire sikerült, és megnéztük az árakat, kiderült, hogy lehet helyenként koncepciót váltani. Szóval a héten rohangáltam, szervezkedtem, megrendeltem, és próbáltam egy kicsit előre dolgozni, mert egy napig szerintem áram sem lesz. Azért nem sajnáltatom magam, mert szuper lesz az egész, és állítólag gyorsan is fognak dolgozni. Úgy legyen!
Nem sok időm maradt a saját kihívásomra a Cewén, de a kréziséget azért tudtam produkálni. :) Szerintem mindegyikünk élete elég káoszos, és szép női feladat ebből kihozni a legjobbat, és rendet teremteni.

Southern Creek Designs - Witching Hour
Fiddlette - Steampunk Sue & Lulu Too
Font: Pea Colton

Épp ehhez ne lenne zene? :)

Megjegyzések

Toni üzenete…
Nagyon bírtam eztet a kréziset! Brutál jó spontán hülyének lenni! Az oldalad is mestermunka! Különben meg: Ooooh Te szegény! Bár nézzük a jó oldalát: ez is egy kreatív feladat, még dönörűbb és szürkétlenített lesz az otthonod! Bírni fogod napig scrap nélkül? :)
Secima üzenete…
Jó kis kihívás volt ez! Nekem meg most lesz kihívásod, de az eredményért megéri!
Janka üzenete…
hú, lakásfelújítás? az tök jó! na jó, nem a rumlis része, hanem amikor majd kész lesz :)
Unknown üzenete…
de irigyellek a fürdőfelújítás miatt, biztosan szép lesz :)