Bár a Zsinagógában

Anakronizmus? Az, de nem teljesen életidegen. Felénél jár a Zsidó Nyári Fesztivál, s bár pár éve bojkottáljuk egy komoly fiaskó miatt (hosszú órákig nem voltak képesek behangosítani a Zsinagógát, majd átállni a külföldi klezmerzenekarok között), most győzött kuplé. Eisemann Mihálytól Seress Rezsőn át Másik Jánosig andaloghattunk ezúttal remek hangminőségben, de szaunisztikus melegben a fapadokon jó pénzért.
Kicsit túldimenzionáltuk a háromnegyed órával korábbi érkezést (nem helyre szóltak a jegyek), de miután akklimatizálódtunk, végre leálltak a végtelenített hirdetésvetítéssel, és elkezdték, hibátlanul szórakoztunk. Jól festettek a fiúk kalapban (különösen Frenkhez illett), csak nagyon izzadtak szegények. Tippeltünk, hogy Bandi bácsi honnan szerezhette a fényes-csíkos öltönyét (Feri szerint a Filmgyárból). Kiss Tibit és Ferenczi Györgyöt nélkülöznünk kellett, de a többek nagyon kitettek magukért. Jó volt a feliratozott kivetítő is, nem is értem, mért nem alkalmazzák ezt pl. a Müpában.
Olyan számokat hoztam, amikben jobban megcsillan a virtuóz hangszertudás. Ez koncertszerű környezetben még jobban érvényesült!

Budapest Bár - Hullámzó Balaton


Budapest Bár - Joseph, Joseph


Bár mindenkit zajosan szeretett a tömeg, a fiúk közül az egyértelmű kedvenc - meglepetésemre - Kollár-Klemencz (Kistehén) László volt, igaz, a cigányos nóták mindig hálásak. Jöjjön nagyapám kedvence (néhány fröccs után), egészen egyedi feldolgozásban.

Budapest Bár
- Akácos út


Most sokat koncerteznek, nullától kilencven éves korig ajánlom!

Megjegyzések

Tinci üzenete…
Mi is most láttuk őket Jászberényben. Fergeteges hangulatot varázsoltak,nagyon szeretm őket.